Robotika szakkör indult az iskolában

2018/2019-es tanévben iskolánkban elindult a robotika szakkör az Acer Cloud Professor termékcsaláddal. Megismertük a Linux operációs rendszert, hogy szélesítsük látókörünket. Az S4A szoftvert is Ubuntun futtatjuk. Kezdetben megtanultuk a különböző hajtási módokat, mint lánchajtás, szíjhajtás, fogaskerékhajtás (fogasléccel, valamint kúpfogaskerékpárral is) és dörzshajtás. Tudjuk, mi fán terem az áttétel. Tudunk vele számolni, a szervomotor sebességét nem csak szoftveresen, hanem áttételek segítségével is képesek vagyunk módosítani. Már ismerünk néhány szenzort, amelyeket már beépítettünk egy-egy modellbe: fény, távolság, hang, hőmérséklet, páratartalom és mágneses. Megismerkedtünk a mechanizmusokkal, karos mechanizmus segítségével építettünk egy lépegetőt. Az utolsó modellünk egy villás targonca, amivel a WRO-hoz hasonló anyagmozgatós versenyt rendeztünk. 2019 áprilisában részt vettünk a Programozz robotot! Programozd a jövőd! pályázaton. A pályázat szervezője a "GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 számú, Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása" projekt Konzorcium - a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség; az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A pályázaton 2 csapatot indítottunk, de sajnos csak az egyik nyert, a csapat neve: I am not a robot (junior kategória) Tagjai: Csúcs Anikó, Bazán Bendegúz és Kispál Imre. Csapatvezető: Gieth Zoltán. Jelenleg a megnyert eszközöket várjuk, közben készülünk az idei WRO (World Robot Olympiad) szegedi fordulójára, ami 2019. június 5-én lesz. Amennyiben sikeresen szerepelünk, továbbjutunk a "WRO2019 nemzeti döntő"-re Tatabányára (2019. július 10-11.)

Onnan kétfelé vezet az út:

- egyrészt "WRO2019 világdöntő", amit idén Magyarország rendez (2019. november 8-10.) Győrben.

- másrészt részvétel a WRO Friendship Invitational 2019 (WRO barátságos meghívásos versenye 2019. augusztus 1-4. Dánia). A verseny helyszíne a 2014-ben épült Navitas tudományos, innovációs, oktatási, kutatási és vállalkozói központ lesz. A verseny különlegessége, hogy a szervezők egy új Guiness rekordot is fel szeretnének állítani a résztvevők közreműködésével. Emellett izgalmas meglepetés szabályok, sok móka és barátkozós játékok várják a csapatokat. A verseny részeként LEGOLAND-be is ellátogathatnak a csapatok.

A felkészülés folyamata:

2019. 05. 13. az eszközök még nem érkeztek meg, ezért felvettem a kapcsolatot a mórahalmi iskolával azért, hogy legalább láthassunk Lego Mindstorms készletet. Nagyon segítőkészek voltak és kaptunk kölcsön egy majdnem teljes szettet. Pálya hiányában a már elsajátított alapokat nyomtatott képeken gyakoroltuk. Pl.: megállás vonalnál, talaj színével vezérelt sebesség, egyenes illetve görbe vonalkövetés.

A verseny időpontjának közeledése miatt felvettem a kapcsolatot Horváth Gáborral (Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara képzési igazgatójával) akinek segítségével hozzá juthattunk egy eredeti méretű pályamatricához. Papír alapú matrica volt és a nyomtatás során a színhűségét elvesztette, de mindenképpen szükségünk volt rá a tovább haladáshoz. Segítségével elkezdhettük megtervezni és építeni a versenyautót. Méretbeli megkötések szigorúak voltak, ugyanakkor ügyelni kellett a funkcionalitásra. Építettünk egy kezdetleges emelő villát. A felemelendő tárgy színének meghatározásához a színszenzort a mozgó villára terveztük. (A kevés építőelem miatt a színszenzort gyroszenzorral helyettesítettük, mert befoglaló méretei megegyeznek). A matricát összetologatott asztalokra helyeztük, mert nem volt versenyasztalunk (nem úgy, mint más csapatoknak). Ez okozott problémákat kanyarodásnál és az egyenes vonalú mozgásnál egyaránt, amikor a kerék elérte a 2 asztal összeillesztett oldalát.

A villának az elhelyezése sem volt egyszerű feladat: elég magasan kellett lennie, hogy ne rombolja a falat, (amin át kellett emelni) ugyanakkor nem lehetett magasabban, mint az okosizzó válla. A falat és az okosizzót Bendegúz otthoni Lego alkatrészeiből tudtuk megépíteni, mert 15 nappal a verseny előtt még mindig nem kaptuk meg a készletet.

 Video megtekintéséhez kattints ide!

2019. 05 22.

14 nappal a verseny előtt végre megérkezett a készlet és a színében és felületi minőségében a versenypályával megegyező matrica. Nekiálltunk egy újabb modell építésébe, mert úgy gondoltuk, hogy a médium szervomotor kompaktabb méretet és könnyebb irányítást eredményez. Ez így is lett, de...

...a kúpfogaskerékpár fogai képesek voltak egymást átugrani a gyenge minőség miatt. Ez pontatlan elfordulást és egyenes futást eredményezett. (Itt csalódtunk először a Lego-ban.)

További gondot okozott, hogy a vonalkövetéshez szükséges szenzorokat a kerék mögé tettük helytakarékossági okokból. Ezzel az elrendezéssel csak hosszú és bonyolult program árán lehet pontosan és gyorsan fordulni.

 

2019. 05. 24.

Másnap a színszenzorokat visszaszereltük előre, majd újabb tesztelés következett. A vonalkövetés jól sikerült, de a távolságszenzor nem hozta a várt eredményt, sokat hibázott.

Néhány tesztkör után elvetettük az Ultrasonic szenzor ilyen célú felhasználását. Inkább gyro szenzort fogtuk hadba a pontosabb kanyarodás érdekében.

2019. 05. 27.

Tovább birkóztunk a kúpfogaskerékpárokkal, és a sok negatív visszacsatolás miatt nagy döntésre szántuk el magunkat.

Video megtekintéséhez kattints ide!

2019. 05. 28.

Nyolc nappal a verseny előtt alapjaitól kezdtük újraépíteni a robotot. Szakítottunk a médium szervo motorral és a kúpfogaskerekekkel.

A súlypontot a hajtott kerekek fölé kellett vinni, mert az erős "nagy" szervomotor hajlamos volt a kerekeket megcsúsztatni induláskor illetve kanyarodáskor. Az előző modellből csak az emelőszerkezetet hagytuk meg, de azt precízen kellett beállítani.

Kora estére elkészült a harmadik prototípus.

2019. 05. 29.

Másnap alig vártuk, hogy vége legyen az óráknak és elindulhasson a tesztelés. A pályamatricát a talajra helyeztük az összetolt asztalokon lévő hézagok miatt. Ez roppant kényelmetlenné tette a tesztelést, ráadásul a nyitott ablakok miatt a szél folyamatosan homokkal szórta be a pályát, amitől a robot megcsúszott.

Folytatódhatott a programozási munka. Első körben a már meglévő részletet kellett átírni az új felépítésnek megfelelően.

Video megtekintéséhez kattints ide!

Egy újabb probléma: driftelés. Ez a Lego mérnökei által is elismert hiba. (Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=BUaZ7H4pkuc 4:44) Természetesen ez minden csapatnál tud gondot okozni. Ez testesíti meg a szerencsefaktort a versenyen. Nálunk is a legváratlanabb pillanatban fordult elő.

Video megtekintéséhez kattints ide!

2019. 05. 31.

Egy kis kiegészítés: az Ultrasonic szenzor kapott ismét szerepet. A pálya és a kerék tapadási viszonyai miatt nem lehetett számítani az elfordulás mértékéből vagy az elfordulás idejéből következtetett távolságra. Volt még egy kis szabad hely a robot hátulján, és ott helyet kapott távolságmérő. Ehhez persze kellett volna egy versenyasztal, ami nekünk nem volt. Ezért könyvekkel és dobozokkal helyettesítettük a falakat, ami alapjául szolgált a távolságmérésnek.

A szoros határidő ellenére azért hagytunk időt a szórakozásra is.

A verseny előtti utolsó napokban felosztottuk a munkát, gyakoroltuk az összeállítást és befejeztük a programot. Észrevettük, hogy a merülő akkumulátor befolyásolta a szenzorok pontosságát. Ezt is be kellett építenünk a versenystratégiánkba.

2019. 06. 05

Eljött a nagy nap, a WRO (World Robot Olympiad) szegedi regionális fordulója. A Zákányszéki Általános Iskolát "I am not a robot" csapat képviselte. Tagok: Csúcs Anikó, Kispál Imre, Bazán Bendegúz és Gieth Zoltán.

Zákányszéki robotikásokat a Délmagyarország is megörökítette (forrás: https://www.delmagyar.hu/kepek/robotoktol_es_gyerekektol_volt_hangos_az_agora/2063374/3371771/)

Csapatunk első alkalommal vett részt versenyen. A felkészülés nem volt zökkenőmentes: A versenyhez szükséges eszközök csak 2 héttel korábban érkeztek meg, ráadásul az egyik főszenzort hibásan kaptuk meg, cseréjét csak verseny után tudták megoldani. Mindezek ellenére büszkén álltunk ki a rutinos versenytársak ellen. Célunk a tapasztalatszerzés volt. Külön köszönet illeti a roppant sportszerű mórahalmi csapatot, mert létfontosságú elemeket adtak kölcsön a felkészüléshez.

Az első meglepetés, hogy a meghirdetett 5 csapat helyett 8 vett fog versenyezni a junior kategóriában. Ez több vetélytársat és kevesebb tesztelési időt jelentett. Az új versenytársak a budapesti Gyermekakadémiáról érkeztek, ahol (mieinkhez képest) dupla óraszámban tanulhatták a robotikát, végig teljes eszközparkkal. De ez sem vette el a kedvünket!

A rendezvény Dr. Kőkuti Attila Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének és a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnökének egy rövid megnyitójával kezdődött.

F1-es team-et megszégyenítő gyorsaságú (mindössze fél órás) szerelés után csapatunk elsőként kezdhette a tesztelést. Megnyugtató volt, amikor első elemet a robot precízen a helyére tette.

A versenykörben nem volt szerencsénk, kis zöld elemet robotunk megtalálta, fel is vette, de aztán a gyro szenzor megtréfált minket.

A csapat tagjai jól érezték magukat, sokat tanultunk szakmailag és már tudjuk, hogyan zajlik le egy verseny. Nagyon várjuk a következő szezont, ahol már mi is rutinosak leszünk és meg sem állunk a dobogóig.

A verseny további pozitív hatása, hogy személyesen ismerhettem meg Dr. Kőkuti Attilát és Dr. Majó-Petri Zoltánt (a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagját) akik ígéretet tettek egy igazi versenyasztal beszerzésére iskolánk számára. Ráadásul létre hoznak egy Lego eszköz kölcsönzőt, hogy ezáltal biztosítsanak egyenlő feltételeket a Csongrád megyei versenyzők számára.

2019. június 11-én iskolánkba érkezett Oberling Ákos, Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségtől, aki bemutatta az eszközcsomag és a robot működését a diákoknak, illetve mesélt saját tapasztalatai alapján az informatikusi szakmáról és az ilyen irányú továbbtanulási lehetőségekről. Külön kiemelte és megdicsérte az "I am not a robot" csapat tagjait, mert a nehézségek ellenére ki mertek állni a jóval tapasztaltabb és eszközökkel jobban ellátott csapatok ellen. Elmondása alapján sok olyan nyertese volt a "Programozz robotot! Programozd a jövőd!" pályázatnak, akik két hét alatt nem tudtak felkészülni, így el sem indultak a versenyen.

Idén tervben van még a FLL (FIRST LEGO League) és a Rozgonyi-Borus Ferenc által szervezett Robotszumó versenyen való részvétel.

Az FLL egy kutatással egybekötött robotverseny. Itt valamennyi szakkörös diákunk versenyezhet ugyanazon csapatban. Nagy kihívás, nagy lehetőség, és rengeteget tanulhatnak belőle a csapattagok. Olyan korszerű ismeretekre tehetnek szert, amivel később jó megélhetést biztosító hiányszakmákhoz kapnak szaktudást és gyakorlati tapasztalatot.

Jelenleg támogatókat keresünk a versenyeken való induláshoz.

Akik szeretnék, hogy iskolánk csapata(i) a lehető legtöbb versenyen megforduljanak, és azokon eredményesen szerepeljenek, kérem támogassák az iskola alapítványát:

Alapítvány a Zákányszéki Általános Iskola Diákjaiért

Robotika szakkör támogatása

Számlaszám: 56900037-10301917

Adószám: 18455436-1-06